Az étrendkiegészítők nem GYÓGYHATÁSÚAK! Kedvező élettani hatással rendelkezhetnek, egyénenként eltérően, jelölésük, megjelenítésük, és reklámozásuk során nem engedélyezett betegséget megelőző vagy gyógyító hatást tulajdonítani, illetve ilyen tulajdonságra utalni. Kérjük a gyártók leírásainak és reklámjainak olvasásakor ezt vegyék figyelembe!
X
Kereső
Kifejezés: 

Keresés

Gyártók
Utoljára megtekintett
Még nem tekintett meg egy terméket sem.

MÉRGEZŐ ÉDESÍTŐSZEREK

BETEGSÉGET OKOZÓ élelmiszerek, gyógyszerek, 2017. 12. 02.
Mérgező édesítőszerek
A mesterséges édesítőszer betegség mindenhol felüti fejét és végigsöpör a világon, Magyarországon is több tízezer fogyasztót érintve.
A nyugati orvostudomány nem nevezi nevén hogy mi is ez, az orvosok pedig méregdrága gyógyszereket írnak fel rá.
Fejfájást, depressziót, szorongást, ízületi betegségeket,  okoznak a mesterséges édesítőszerek. Erősen savasítanak, így reflux okózói lshetnek

Úgy tűnik, végleg eldőlt: a mesterséges édesítőszerek rengeteg problémával kapcsolatba hozhatók. Egyes népbetegségeknek pedig akár fő okozója is lehet!

37 korábbi tanulmány adatait vizsgálták meg, amit összesen legalább 400.000 ember 10 éven át tartó megfigyelésével végeztek el.

Vagyis elmondhatjuk, hogy igen átfogó és alapos tanulmányról van szó.

A Canadian Medical Association Journalban (CMAJ) publikált tanulmányt a kanadai Manitoba Egyetem kutatói jegyzik, akik a mesterséges édesítőszerek hosszú távú, káros hatásait vizsgálták. A tanulmányok közül 7 készült a klinikai tesztekre jellemző véletlenszerű kontrollcsoporttal, ezekben 1003 embert követtek átlagosan 6 hónapig – ismertette a medicalexpress.com tudományos portál.

Az egyik legfurcsább adat, ami sokakat meglepett, hogy a mesterséges édesítőszerek fogyasztása egyáltalán nem hozott fogyást. Vagyis klinikailag bizonyíthatóan nem okoz súlycsökkenést, bármennyire is összeforrt valamilyen szinten a neve a diétával és egészséges életmóddal!

De akkor mi az, amit cserébe "kapunk"?

A hosszú távú megfigyelés alapján kapcsolatba hozták őket a súlygyarapodás és elhízás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, szívbetegségek és más egészségügyi problémák kockázatának növekedésével.

Mérgező cukor

Emberek MILLIÓI használja az édesítőszerekket, és rendkívül veszélyesek. Erről viszony az élelmiszeripar nem ad kellő tájékoztatást, holott végig tudtak róla, mivel ezekre a kedvezőtlen egészségügyi hatásokra már voltak előjelek más kutatásokból kifolyólag.

A kanadai tudósok hangsúlyozzák, hogy miközben világszerte terjed az elhízásjárvány és az azzal kapcsolatos betegségek, a mesterséges édesítőszerek használata pedig rendkívül elterjedt, további kutatásokkal kell vizsgálni, hogy van-e hasznuk.

Ha ugyanis nincs hasznuk, legjobb lenne kivonni a forgalomból őket, mivel nem járnak előnyökkel, csak hátrányokkal, és egészségügyi kockázatokkal.

Mindezt több évtizednyi mesterséges édesítőszer lobbi után állítják. Sokak szerint az élelmiszeripar és az egészségügy közösen van benne ebben az egészben, és arról van szó, hogy ki akarják tervezetten vonni a forgalomból a mesterséges édesítőszereket, hogy egy új terméket jelentessenek meg idővel a piacon.

Az egész akkor kezdődött, amikor korábbi amerikai színész, Ronald Reagan hivatalba lépett, 1980-ban. Azonnal kirúgta az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszeripar vezetőjét és Dr. Arthur Hull Hayes Jr-t vette fel, aki engedélyezte az aszpartámot. Ez az évtized volt a diéta őrület korszaka és Rumsfeld egy vagyont keresett a mesterséges édesítőszer üzlettel, amelyet már évtizedekkel azelőtt betiltottak laboratóriumi vizsgálati eredmények alapján, amelyek egyértelműen kimutatták karcinogén mivoltát. Ugyanez a korrupt jóváhagyási eljárás engedélyezte 1991-ben a szukralóz bevezetését, majd 2003-ban a szorbitét. Ahogy a történelem mutatja, amit Amerikában engedélyeznek, az Magyarországon is zöldutat kap. Az amerikai kormány nemcsak háborús káoszt terjeszt szerte a világon, hanem betegségeket is. Az élelmiszerek vegyi adalékai kémiailag állandóan megbetegítenek bennünket és megváltoztathatják testkémiánkat.

Ez nem lehetséges, mondanák sokan. Csakúgy, mint ahogy az amerikai kormány állt a szeptember 11-es World Trade Centerben történtek (9/11) mögött, meggyilkolva saját állampolgárait majd ezt követően több millió iraki anyát, apát és gyermeket. Ez is lehetséges.

MÉRGEZÉSI TÜNETEK, ÉDESÍTŐSZEREKTŐL:

Mérgező édesítőszer

Nevezzük visszatérő fejfájásnak, elviselhetetlen migrénnek, depressziónak, szorongásnak, izomfájdalomnak, ízületi gyulladás fellángolásának, fülzúgás vagy fülcsengésnek, krónikus fáradtságnak, fibromyalgiának, irritábilis bél szindrómának (IBS), Crohn-betegségnek, gyulladás, sőt savas refluxnak, de ne hívják szintetikus édesítőszer okozta betegségnek mert a beteg még leállhat fogyasztásával és akkor nincs több felírt gyógyszer és orvosi vizit.

A tünetek egyik napról a másikra változhatnak, attól függően, hogy mennyi és milyen típusú édesítőszert fogyasztott az illető. Egyes kombinációk különösen mérgezőek lehetnek. A fogyasztók tünetei gyomorrontástól, migrénes fejfájástól a hányáson át látási zavarokig, a központi idegrendszeri rendellenességektől görcsökig és ideges rángatózástól kóros reflexekig terjedhetnek.

Létezik 100% növényi édesítő, a Stevia Wonder gyógynövényi kivonat:

 Stevia Wonder folyékony édesítő vásárlásA Stevia növény (Dél-Amerikában ás Ázsiában termesztik) kivonata akár 300-szor édesebb is lehet a finomított cukornál, nem beszélve számos gyógyhatásáról, melyek miatt érdemes fogyasztani.


Mivel sem kalóriát, sem szénhidrátot nem tartalmaz, cukorbetegségben szenvedők, fogyni vágyók és candidások is nyugodt szívvel fogyaszthatják, ráadásul a hagyományos édesítőszerekkel szemben még mellékhatásoktól sem kell tartaniuk.
Néhány dán és brazil tanulmány szerint a 2-es típusú cukorbetegség ellen is ígéretes, szabályozza az inzulinszintet. Más tanulmányok vérnyomáscsökkentő, hasnyálmirigy-segítő hatásairól számolnak be, valamint bizonyos ásványianyag tartalma sem mellékes (cink, rutin, magnézium, vas, stb.).
A stevia meggátolja sok káros baktérium, valamint több vírus szaporodását, így hatékonyan alkalmazható megfázás, influenza és szájfertőzés ellen is.

Bőrregeneráló hatása miatt sokan kozmetikai célokra használják.

St.VIA Wonder folyékony édesítő

Oszd meg, ha hasznos volt a cikk!

Cimkék:MÉRGEZÉSI TÜNETEK, ÉDESÍTŐSZEREK,

Kosár

Kosárba helyezve

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbálja újra.